Fájó búcsú - BMW 320d

Vágólapra másolva!
Szerkesztőségi tesztprogramunkban a Toyota Avensis 2.4 VVT-i és a Smart ForFour 1.3 tavalyi maratoni vizsgálatát követően egy E46-os BMW állt szolgálatba. A leköszönő típus egyik legnépszerűbb változata jelenleg a tervezett futásteljesítmény félidejénél tart.
Vágólapra másolva!

Bizony fájó a negyedik generációs 3-as BMW napokban esedékes búcsúja, de a modellváltásoknál azért nem ritka ez az érzés. A beállítottságtól (japán, német, olasz) és a márkaszimpátiától függetlenül nyilván sok autós feltette már magában a kérdést, hogy egy-egy jól sikerült, kiforrott típusnak miért éppen pályafutása csúcsán kell búcsúznia, s nyilván a megszeretett formát is sokan sajnálták. Akik közelebb állnak az E46-os BMW-hez, azoknak mindez ismerős érzés lehet, a legtöbben pedig a Bangle-féle korszak előtti utolsó mohikánt látják benne.

A müncheniek stratégái persze inkább számító, mintsem érzelmek által befolyásolt szakemberek, így pontosan tudják, hogy az aktuális 3-as idén már ciklusának nyolcadik (!) kereskedelmi esztendejét tapossa, hogy a konkurencia sem tétlenkedik, s ha másért nem, e két tényező miatt tényleg a csúcson kell abbahagyni. A 3-as BMW két legfőbb riválisa közül a Mercedes-Benz tavaly tavasszal, míg az Audi ez év elején delegálta piacra a C-osztály illetve az A4-es frissített változatát, a menetrendnek megfelelően a napokban pedig a bajorok jönnek elő középkategóriás adujukkal. Persze, addig és a raktárkészlet erejéig még itt van az E46-os.

Elfogultság nélkül

Nem kell a BMW 3-as fanatikus rajongójának lenni ahhoz, hogy a modell jeles bizonyítványa visszaigazolást nyerjen. A dicsfény a kategóriában időközben történt élénk mozgolódás (méretnövekedés, alapfelszereltség bővülése) miatt ugyan némiképp megkopott, a 3-as ezzel együtt továbbra is a "bestseller" BMW, elsőrendű minőséggel, kiváló motorokkal és divatot teremtő formákkal. Az általunk hosszú távú tesztre fogott 320d az E46-os paletta legsikeresebb változata.

Kívánságműsor

Forrás: Autó-MotorA teszt kezdetén kíváncsiak voltunk, hogy vajon az ismerős típus értékei közül melyik domborodik ki leginkább, s hogy a hosszú együttlét során egyáltalán még milyen pozitív vagy negatív észrevételeink lesznek. Tényleg, mi valójában egy 320d BMW legnagyobb erénye? A megjelenés, a minőség, a gazdaságos fogyasztás vagy a 150 lóerős, 330 newtonméteres teljesítmény? Nézzük sorjában: a régi 5-össel egy stílusvonalon elhelyezkedő 3-as ebben a színben, vad optikai tuning nélkül még véletlenül sem hivalkodó darab, a forgalom megszokott résztvevője, amely után már nem fordulnak meg a járókelők. Ezzel együtt elegáns formákat hordoz, nem feminin, de nem is macho, minőségi hatása pedig meggyőző. A karosszériaelemek és a belső panelek illesztése szinte tökéletes, zörejek, pontatlanság okán gerjedő rezonanciák egyelőre nincsenek. A gombok, kapcsolók, fedelek, ajtók makulátlanul működnek, nyitódnak és záródnak, s egyik funkció sem igényel túlzott erőt vagy óvatosságot.